Alapítványunk 2021. évi tevékenysége

 Nehéz évünk volt bánattal és örömökkel. 2021. október 29-én alapító elnökünk 91 éves korában meghalt Tokióban. Utolsó telefonbeszélgetésünk egyikén azt mondta, "megnyugodva távozok az életből, mert amit terveztem, azt megvalósítottam". Isten nyugosztalja!

Folytassátok vidáman!

Rányomta a bélyegét az éves tevékenységünkre a pandémia is. Tervezés és újra tervezés jegyében tudtunk működni. Tekintsük át a legfontosabb eseményeket időbeli sorrendben!

• Április 16-án hosszú egyeztetések és előkészület után állítottuk fel Wagner Nándor Mózes szobrát a Krisztus Király plébániatemplom főbejárata előtt Dunaújvárosban. A szobor avatását a járványügyi előírások még nem engedték.
• Alapítványunk támogatásával április végén jelent meg Sz. Tóth Gyula pedagógus-író tizenötödik noteszkönyve a Hungarovox Kiadónál.
• Wagner Chiyo asszony egészségi állapota megromlott, úgy döntött, hogy alapítói jogait kuratóriumi elnökünkre, Kiss Sándorra ruházza át. Elindítottuk a szükséges jogi eljárásokat.
• Június 20-án, vasárnap a Nemzeti Emlékhelyek napján Egerben felavattuk Wagner Nándor: 1552 című bronz domborművét, amely az Egri vár ostromának 400. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra készített. Alapítványunk ajándéka a Dobó István Vármúzeum nagytermében került elhelyezésre.
• A 16. Wagner Nándor Díjat, internetes versenyzést követően, a Partiumi Keresztény Egyetem aulájában, június 12-én élőben adtuk át. A verseny témája a nagyváradi szecesszió volt, melyre 17 pályamű érkezett.
• Alapító elnökünket Áder János, Magyarország köztársasági elnöke kitüntette. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét őexcellenciája Palanovics Norbert, tokiói nagykövetünk Tokióban adta át. Wagner Chiyo asszony a díjat "a magyar-japán kulturális kapcsolatok fejlesztésében vállalt szerepe, valamint Wagner Nándor szobrászművész hagyatékának gondozását szolgáló munkája elismeréseként" nyerte el.
• Spányi Antal megyéspüspök augusztus 28-án megáldotta a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom új üvegablakait, azt követően leleplezte és áldással avatta fel Wagner Nándor Mózes szobrát.
• Néma koszorúzással tisztelegtünk október 6-án az Aradi Vértanúk hősiessége előtt a székesfehérvári Corpus Hungaricum szobornál.
• A Magyar Festészet Napján idén is sor került a Supka Magdolna Díj átadására. A Józsefvárosi Galériát – az eddigi átadások színhelyét – tavaly, január 22-én, a Magyar Kultúra napján a kerületi polgármester bezáratta. A díjat Dr. Habil. Révész Emese, PHD a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészettörténeti Tanszékének egyetemi docense. A magyar grafika és gyermekkönyv illusztrációk elkötelezett kutatója, kitűnő tanár kapta. Az eseményt az Óbudai Kulturális Központ San Marco Galériájában rendeztük meg.
• Meghalt október 20-án a Gizella díjjal is kitüntetett festőművész, Kádár Tibor, aki 1989-től élt és alkotott a királynék városában. A Herendi Vizuális Műhely szakmai vezetője volt két évtizeden keresztül. Működését alapítványunk 2003 óta támogatta.
• Gulyás János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr az MMA tagja, alapítványunk film-dokumentátora 75 éves korában, december 11-én hirtelen elhunyt.

Alapítványunk 2021. évi közhasznúsági jelentését itt tekintheti meg. A 2021-es e-beszámolónkat itt tekintheti meg. Az alapítvány éves beszámolóit egybegyűjtve itt találja meg.

Köszönettel vesszük kedves olvasóink támogatását adójuk 1%-val. Legyen szíves adja meg adószámunkat 18239634-1-43 a rendelkező nyilatkozaton. A kapott 1%-ok felhasználását ebben a táblázatban tesszük közzé.

Tanári Notesz 15.

 Alapítványunk támogatásával most jelent meg Sz. Tóth Gyula pedagógus-író tizenötödik noteszkönyve a Hungarovox Kiadónál. A szerző minden évben egy, az előző év eseményeit leíró és saját megjegyzéseivel ellátott kötettel örvendezteti meg a magyar nyelv, az oktatás művelőit és a tágabb Európában gondolkodó olvasót.

Részlet az Előszóból

Elhúzódott a 2020-as esztendő, átnyúlt a következőre. Az évre rányomta bélyegét a találkozás a koronavírussal. Amikor a világjárvány beavatkozott mindennapjainkba, először értetlenkedtünk. Zavaró volt a szabályozás: üzletek, közlekedés, fürdő (ez különösen hiányzott), maszk, távolságtartás… tébláboltunk, a hivatalra haragudtunk. Noha nem ott volt a hiba, ki lettünk mozdítva komfortunkból, nehéz volt alkalmazkodni az új helyzethez, ami elbizonytalanított bennünket. Fontosabb volt az új életmód kiépítése, mintsem a harag, főleg nem a mások szidása. Át kellett írni a programokat. Mint ahogy az velem is megesett az év végén: ha nem is kovid, de más bacilusok támadása nyomán kórház, gyógyászati menetelés kezdődött.

    A noteszkötet így lett elnyúló, esztendőre átnyúló, bizonyítva a folytonosságot. Ahogy a szőlész tartja: nincs nap munka nélkül. S mint ahogy Szurcsik József képzőművész mondja: „ne legyen nap vonal nélkül”. A jegyzetek, mint apropó, kötőelem, kapcsolódások alapja, együtt új összefüggés-építményként jelennek meg. S ha van eszmei vezérfonal, egységet teremtenek. Radnai István versei is lendítenek. Ő az időhöz alkalmazkodva költészkedik. Járvány című verse nyomán írt etűdömmel jelezzük: Járványkezelés másként, a líra vonalán (Búvópatak, 2021. március). Oláh Andrásnak címezve egy másik versében Radnai az „időt újra értelmezi” (Partium. 2020. tél). Érzékeli, hogy a világ keretei között roppan a „ficam”, őrizve a hagyományt regölne a magába roskadó külvilágban, ahol a hamis indulatok lihegésében már saját hitét sem érti. E verssel beszélgetve, válaszolva az utolsó versszak gondolataira, csak annyit teszek hozzá: a világot nem akartam megváltani, próféta se akartam lenni, s nem lázadok, de azért igaza van Pista barátomnak, terjed az agyrém, vírusokkal is megspékelve.

    A kórházi helyzetben van idő, és adódik alkalom a külvilág hangzavarainak átgondolására. Mivel is biztatott az orvoslás gyakorlatát kiválóan művelő, tudós főorvos: türelem és együttműködés a gyógyítóval. A gyógyulásig vezető út hosszadalmas, olyan ez, mint a búzaszem: idő kell a termésig. A képes hasonlat kitűnő, csak az a nehéz benne, hogy a búzaszem én vagyok. Miközben folyik a világ átszabása.

    A (le)sújtó klímaváltozás nem akadályozza meg az embert, hogy nagyipari módon szennyezze a természetet. És adagolja a szellemi vírusokat is. A vírus borította világban nehéz navigálni. Márpedig hajózni kell. Bízhatunk a morálisan rendben lévő embertársaink kreativitásában. Kaiser László Erkölcs és teljesítmény című tanulmánykötetében idéz kiváló példákat, akik a Németh László-i „növésterv” értelmében, megküzdenek a valóság egyéni és társadalmi hatásaival, ami „legfőképpen törekvés, harc és mozgató erő a kívánatos »kicsikarásában«”. Mert az a „minden”.

Tanári notesz 13.

Alapítványunk támogatásával most jelent meg Sz. Tóth Gyula pedagógus-író tizenharmadik noteszkönyve a Hungarovox Kiadónál. A szerző minden évben egy, az előző év eseményeit leíró és saját megjegyzéseivel ellátott kötettel örvendezteti meg a magyar nyelv, az oktatás művelőit és a tágabb Európában gondolkodó olvasót.

Részlet az Előszóból 

Békében háború. Ez is felötlött bennem a kötet címválasztásánál. Pedig olyan lelkesítően indult a tavalyi év. Örömtüzekkel köszöntötte az új esztendőt a világ. Aztán „visszazökkent” a kizökkent kerékvágásba. Így lesz ez már? Számomra az új év a megújult folytatás. És reménykedve: megszépülve. Mert hogyan élünk ma? Háborúzó felek a világban. Európa sem csendes, zajos, nyugtalan. Kis hazánk se „mentes”. Felbomlottak az identitások, identitásdilemmákkal küzdenek a nemzetek. Az egyén is, a nemzetek is keresik a helyüket. Van mire támaszkodnunk. „Magyarság és Európa” viszonyrendszerében Bertha Zoltán irodalomtörténész Németh László eszmevilágáról értekezve bátorít: „… nekünk, magyaroknak s a többi kelet-európai népnek kell új, termékenyebb népmozgalomban Európa géniuszát: a minőséget diadalra vinnünk (…) a kelet-európai népeken van most a sor. Őnekik kell Európa nagy hagyományait friss lelkükben fölemelniük. (…) Európaiak vagyunk, közép-európaiak és magyarok”. Költőóriásaink, mint Ady, József Attila támogatják mindezt. A felvilágosodás, a reformkor nagyjai, Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Eötvös, Széchenyi is példát mutatnak.
  Ilyen és hasonló gondolatbóják között navigálom hajónkat. Olyan szabadságot szeretek, mely rendet szül. Az nem szabadság, mely növeli a rendetlenséget. József Attilával tartok. Németh László ráerősít: „szabadság és rend nem ellentétek”. Ezt Hamvas Béla A bor filozófiájában megtoldja azzal, hogy a rend szép. Sőt, „nemcsak szép, hanem hasznos is”. És máris Baudelaire-nél vagyunk: „Templom a természet: (…) amikor a távoli visszhangok egyberingnak… amikor egymásba csendül a szín és a hang s az illat”.
  Immár az európai polgár érdekel. Szememet „Párizsra vetem”. Figyelem a frankofón életet – nyomkövetés, egyben viszonyítás, konfrontáció, identitásalakításra jó. És tovább. A föld dübörög, én csak jegyzetelek. És bizakodom: a fények nem aludtak ki, a fényeket eltakarták, ki is oltották. De a fények nem hagyják magukat… A fények nem kizárólag Párizsból jönnek, vannak nekünk is fényeink.
  Történtek vidámabb és kellemetlen dolgok is a tavalyi esztendőben. Elengedtük a járdán csöngetve suhanó biciklist, és kerültük az önmagukból kikelve (kivetkőzve) vitatkozókat. Élvezhettük a jó hangulatú irodalmi esteket, és csóváltuk fejünket a média nyelvi furcsaságain. És játszottunk is, metszettük a szőlőt, műveltük a kertet, koccintottunk is. Szerencsére vannak „Helytállók”, mindennapjaink „erőt adó tényezői” irodalomban, gyógyításban, oktatásban, honvédelemben – erények, tettek, emberek. Akik a forró mezőkön vetik és gyűjtik a kenyérre valót. Holnapra is marad.

Alapítványunk 2018. évi tevékenysége

 A 2018-as év a támogatott kiadványaink megjelenését hozta, és további kutatásokkal készültünk  alapítványunk 20. évfordulójára. A Wagner életmű bemutatásához kutatási irányt az a cél adott, hogy Nándor életét Nagyváradtól egészen Japánig megpróbáljuk az életesemények idővonala során leírni, melyhez természetesen csatoljuk a művészi pálya alkotásait történeteivel, nehézségeivel és a megjelent kritikákkal együtt. A kötet első fele tartalmazza Wagner Nándor szalagra mondott visszaemlékezését.

Hagyományainkhoz híven megemlékeztünk Wagner Nándor születésnapjáról a Földanya szobránál, ez alkalommal szeptemberben a hazánkba látogató tiszteletbeli elnökünkkel, Wagner Chiyo asszonnyal együtt. Örömmel vettük a hírt, hogy átépítik a Jávor Ottó teret. (lásd a bejelentést). Sajnos a tér átépítése nem fejeződött be az ígért szeptember végi határidőre, ezért a Nemzeti Gyásznapi Megemlékezés műsorát a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tornatermében tartották meg.

Wagner Nándor születésnapját köszöntöttük a Földanya szobornál 

Harmadszor rendeztük meg a Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolája Egészségügyi Szakképzésért Alapítvánnyal közösen a Megyei Anyaság Konferenciát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szak-középiskolák és gimnáziumok tanulói részére. A témaválasztás célját szélesre nyitottuk. Jelentkezni lehetett az anyaság témakörébe tartozó egészségügyi, művészeti, vallási és tudományos munkák, illetve alkotások megismertetésével. Elvárás volt, hogy a beadott pályázat a választott témát a kutatómunka módszereivel vizsgálja meg.

A győztesek a zsűri tagjaival

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen május 4-én rendezték meg a Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciát (PTDK), melynek keretében került sor a XIII. Wagner Nándor díjak ünnepélyes átadására. Mátyás király-emlékév ünneplésére a téma, Mátyás királyunk nevezetes hollójának grafikai megjelenítése volt. A pályaművek változatos technikával és megjelenítésben készültek. Lendületes tusfestés mellett mozaiktervek, bélyegterv, grafikai montázsok, továbbá Mátyás király profilképével kombináltan, statikus avagy dinamikus megjelenítéssel versenyezett a 13 pályamű.

Az új Wagner Nándor díjasok elnökünkkel, Kiss Sándorral

Alapítványunk támogatásával jelent meg Wehner Tibor második naplókötete a Tapló 2, Kíméletlen Művészeti Napló 2007-2016 a Napkút kiadónál. A szerző, szépíró művészettörténésznek a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésén adták át a Művészeti Írói Díjat. A dedikálás fotóalbuma itt látható.

Wehner Tibor dedikál

A Magyar Festészet Napján a T-Art Alapítvánnyal közösen adtuk át a Supka Magdolna Díjat Cserba Györgynek, a képzőművészetet önzetlenül támogató galériavezető és kurátornak a Józsefvárosi Galériában.

Cserba György díjazott, Bényi Eszter és Tenk László

Wagner Nándor E-Artbook okoseszközökre készült háromnyelvű interaktív albumát javítottuk, és illesztettük a legújabb verziójú operációs rendszerekhez. Támogatásunkkal jelent meg Sz. Tóth Gyula pedagógus-író Tanári notesz 12. naplója a Hungarovox kiadónál.

Tanári notesz 12.

Alapítványunk támogatásával most jelent meg Sz. Tóth Gyula pedagógus-író tizenkettedik noteszkönyve a Hungarovox kiadónál. A szerző minden évben egy, az előző év eseményeit leíró és saját megjegyzéseivel ellátott kötettel örvendezteti meg a magyar nyelv, az oktatás művelőit és a tágabb Európában gondolkodó olvasót.

Tanári notesz 12. A megbillent Éden
A sorozat újabb kötetében is az élet dolgai, a szűkebb és tágabb élettérben felbukkanó jelenségek, emberi magatartások, társadalmi mozgásformák villannak föl, különböző élethelyzetekben, magán- és közszinten. A dátumok segítik a hiteles dokumentálást, a jelenségek folyamattá állnak össze. Kialakul a saját „gondolatmód”, mely – John Lukacs gondolatmenetével – a rögzített évek eseményeit történelemmé teszi. A széleskörű érdeklődés különféle területek felé viszi az olvasót: van itt irodalom, művészet, politika, szociológia, élet az unióban, mindennapi praktikák, média, kompetenciák és deficitek. És van: oktatás, pedagógia. A már meglévő magyar pedagógustudás áttekintő felhasználását, a „fenntartható fejlesztést”, a kísérletekkel bizonyított eredmények alkalmazását szorgalmazza. A jegyzetíró, a „benne-élő” megfigyelő nézőpontja, valamint az értelmezésre a művészetekből, irodalomból és a különböző társadalomtudományokból felhozott háttérismeretek bővítik az összefüggések szálait, segítve a továbbgondolást. A jegyzetek, a személyes életút beleszőtt epizódjaival érdekes villanások, kortörténeti értékű megfigyelések, forrásértékű feljegyzésekkel. Egy olyan magyar értelmiségi megfigyeléseiről, gondolatairól van szó, aki Európára irányuló kitekintését elsősorban a francia kultúrkörből szerzett alaposabb ismeretei alapján teszi, érzékenyen reagálva a világban lezajló dübörgő változásokra. Talán még időben jön a figyelmeztetés: a sokszor összevisszaságba hajló, megtévesztésre játszó, nagyzoló társadalmiságunk mellett, ne feledjük, hogy természeti lények is vagyunk.
A Tanári notesz nem kötelező segédanyag, de élvezetes és tanulságos lehet. Ajánlott meditálásra, elemző kibeszélésre: osztályfőnököknek, társadalomismeretet, kommunikációt, irodalmat, szakmát, életvitelt (módot és stílust) tanítóknak, iskolafokozat nélkül. Mindenkinek, aki kérdéseket tesz fel, és keresi a válaszokat, diákokkal, szülőkkel. Pedagógiai példatár az élet iskolájához.

Tapló (nem csak) gyermekeinknek

Sz. Tóth Gyula cikke Wehner Tibor: Tapló. Kíméletlen Művészeti Napló, 1996-2006 című könyvéről

Megjelent: Agria, VII. évf., 4. szám, 2013 tél, 268-270.

 

Mi van a paraván mögött? Avagy: a freskók háttérmozgása. Tolulnak a címkék a vaskos könyvet kézbe véve. Ez nem vicces: ez napló. Vaskos, mert: (az előzetesek nem számítva) tíz évet fog át, 718 oldal, napi jegyzetekkel, 1 kiló 14 deka. És a tartalmi adatok: esetek, személyek, helyek, dokumentumok sorjáznak. Nem kulisszatitkokkal traktál a író, művészettörténész. Már az 1980-as években úgy érzékelte, az általa átélt, izgalmas események többnyire nyomtalanul eltűnnek. Nincsenek dokumentálva. Aztán az Új Forrás című folyóirat felkérésére jegyzetelni kezdett – regisztráció spirálfüzetbe. Majd a személyesen megélt művészeti események rögzítése megjelent a lapban, aztán már nem volt megállás. A téma: a művészet, a művészélet, a művészetgondozás, az üzletmenet, (a „művészkedés”). Behatárolva: a képzőművészet.

Nincs bevezetés, nincs búcsúszó, a hátsó borítón egy üzenet szól. Hogy ír a szerző? Sűrűn, pontosan, szépen. Az éves jegyzeteket fejezetcímmel látja el, sokat sejtetnek, például: valahol már érlelődnek mindenféle botrányok (1998), van itt egy csillapíthatatlan, állandó önigazolási kényszer (1999), Kodály Zoltán helyet cserél az ötvenhatosokkal (2001), nem változott itt meg az ötvenes évek óta semmi (2003), hatalmi jellegű művészeti törekvések (2006). Hogy készülnek a jegyzetek? Napról napra. (A recenzens, aki maga is noteszíró szegénylegény, tudja, mi munka ez.) Tengernyi adat, név, dátumok. Témák. És konfliktusok. Sértődések. Pontosabban, azok leírása. Sértődjön, ki magára veszi. Csinos kultúrpolitikai vircsaft is kirajzolódik. Hogyan pályázzunk? Hogyan pályázunk mi? Hogy bánik a művésszel a hivatal, a múzeum, a tévé, a műkritika? S hogyan bánnak a művészek egymással? Nekifeszülések, csúsztatások, tévedések. De nem vígjáték ez.

Mit kínál a jegyzetfolyam, amikor elvezet egy szövevényes világ magyar labirintusaiba? Alkalom a tűnődésre. Eddig is tudtuk, a művészet nem (csak) ihlet kérdése. És nem habostorta. A vernisszázson pukkannak a pezsgők, villannak a dekoltázsok, duruzsol a mű(értő) kritika. De mi az ára? Művészetszervezés, menedzselés, mecenatúra, ár- (és át)verések – pénz, paripa, fegyver. Tényleg, hol a művész?  A Le Monde francia napilap műkereskedelmi szakértője, Judith Benhamou-Hue szerint, egy festmény árát befolyásoló tényezők listáján az alkotó személye az ötödik.  („Kortárs milliók”, Demokrata, 2013.július 24., 58-61.)  A zsenit meg körülrajongják, ajnározzák. De ki a zseni? Aki annak mutatja magát. Akit annak kikiáltanak. A művész, az igazi, a hiteles meg összeszorított fogakkal dolgozik, olykor dühödten, olykor bohém szívétől lendítve. Majd fátylat borít aktuális modelljének pihegő testére. A szépirodalom, a filmek bőven szolgálnak témával, érdekes, színes történetekkel, amit a publikum hálásan fogad, mert a művészet vonzó ereje enyhíti életét. Szépséggel tarkítja szürke mindennapjait. Akkor is jó, ha sokan csak a csillogást élvezik, szeretnek közel lenni a művészethez. (Vagy csak a művészhez.) Mindegy is. Ki ne szeretné követni a mű születését, a művész életének titkait, a művészet rejtelmeit. Ezt követjük a múzeumokat járva Párizsban, Szentpéterváron, Madridban, vagy az élettörténeteket olvasva: hogyan élt és alkotott, Rodin, Picasso. Ebből a könyvből például azt, hogyan élt és alkotott Wagner Nándor Svédországban és Japánban, vagy, hogy fordul a sora a magyar alkotóknak Egerben, Szentendrén és másutt kis hazánkban.

Az is érdekes, amíg a mű megszületik, a vajúdás, az alkotás. Ez egy dolog. De amíg „létrejön az esemény” több stációt kell kiállni: finanszírozás, zsűrizés, kiállítás, nyilvánosság, kritika. Hogyan mérik a művészetet? Az esztétáknak megvannak az ízlelő bimbóik, az ítélő eszközeik. Mit is tart erről a költő, Voznyeszenszkij? „A vád fejemre: formalizmus. / Az élet be messze dobog / Önöktől, tisztes formalin-dús / és tömjénszagú tudorok.” (Este az építkezésen. Idézi Somlyó György: Másutt. Digitális irodalmi Akadémia, 2011. [2013. augusztus 6.] ). Akármilyen tudományosak, akármilyen szakmaiak, vagy annak feltüntetettek, ez a világ tele van szubjektivitással. Érzelemmel, érzékiséggel. És jól van ez így.

Ez már csak így marad. Érzek hasonlóságot a bölcsész tereppel. Mit ér a bölcsész, ha magyar? Demeter Tamás filozófus ezt mondja: „Míg a természettudományokban a tudományok teljesítmény értékelésének vannak bevett mérőszámai, addig a bölcsészettudományokban ilyenek eleve jóval kevésbé érvényesíthetők, így a szubjektív tényezőknek óhatatlanul nagyobb szerep jut. A baj az, hogy ezt az elkerülhetetlenül megjelenő szubjektív szempontot nem vagy alig korlátozza a szakmai morál.” Hangsúlyozza: a bölcsésztudományos teljesítményt is nemzetközi mércével kell mérni, mint ahogy az a természettudományok területén gyakorlat. Ő szakmáról, tudományról beszél. (Magyar Nemzet, 2013. július 13. 5. o.) A szakma, a tudomány képviselői nekiestek, jobbról is, balról is. Ez nem „játék”. (Noha sírnom kell rajta.)” – amint a Jobb és bal című Babits-versben áll.

És mit ér a művész, ha magyar? A művészi alkotásoknak nagyobb a nyilvánossági tere és köre, mint a filozófiai műveknek. A magyar (képző)művészek munkái ismertek szerte a világban. E téren is vannak értékeink. Működik, és nemzetközi a tetszésindex. (Működhetne sokkal jobban, persze.) A kritikusok, az esztéták meg dolgoznak „mérőszámaikkal”. Esztétikai fokmérők, piaci érték, ár és rés. Kinek szól a művészet? A művészetet tátott szájjal, ihletetten szemlélő néző-olvasó hevülete fontos, ám, ha az alkotást magát nézzük: maradjon a gyönyör – hasson a forma és az anyag. Hagyjuk meg a befogadói élményt.

Nem tértünk el a tárgytól, a könyv eseményei ragadtak el kicsit bennünket. Valami történt velünk. Elkalandozhatunk, erre csábít, buzdít a szerző, aki „művészeti történéseket” említ, minduntalan, következetesen. Nem művészettörténetet mond. Hasonlóan teszi, mint Fűzfa Balázs az irodalom/tanítás mezején: a műveken keresztül az irodalmi eseményeket szeretné megragadni, átélni, újraértelmezni a tanítványokkal, és megszabadulni az irodalomtörténet merevségeitől, hatalmi-esztétikai „szabályozókkal” kiszabott sablonjaitól, hatni kívánó, ám sokszor hamis, a művészre, a műre és a ránk ragadt (ragasztott) értékítéleteitől.

Hogyan közelítsünk ehhez a könyvhöz? Hatalmas munka. Mű/alkotás. Látnivalónak, olvasnivalónak is feladat. Lapozgatni is nehéz, de izgalmas. Olvashatjuk folyamatosan, regényként, követhetünk témákat, navigálhatunk időpontok mentén, előre ugorhatunk, és minden visszakereshető. Élvezetes, krimiszerű, ám valós. És igen tanulságos, céhen belülieknek és céhen kívülieknek. Akkor is, ha bizonyára nem mindenben van igaza a szerzőnek. A recenzens „körön kívüli”, ezt nem érzékeli. Azt igen, hogy a szerző szándékát nem a pletykaszintű leleplezés vezérli, hanem a feltárás. Úgy látja, hogy csak ezzel a – saját bevallása szerint is kíméletlen – módszerrel lehet tisztábban látni. S tisztába tenni...? Aki utána akar járni, nosza, csak tessék: a precíz névmutató és helymutató – kutatói mestermunka – eligazítja. Bármilyen furcsa is, a szerző „vizitátor”. Nem felforgató, nem csupán szemlélődő, de cselekvő, belsőből vezérelt, a művészetet, az embert lélekben, igazságban, hittel imádó lény. A nekem szóló dedikációban ez van írva: „… így teltek ezek a fordulatos évek”. Ez nem csak nekem szól. Mindazoknak, akik, a szerzői üzenet nyomán, úgy gondolják, hogy e könyv, „értékes részletekkel gazdagítja a darabjaira hullott, a darabjaira hulló Egészet”.

Zárjuk a recenziót a könyv jegyzeteket indító fejezetcímével: „szabadság, avagy egy szabad zsák”. Mert ez itt a kérdés. Jó okunk van a jelen idő művészeti történéseit, mint problémakört, a társadalomkultúra (lásd Szmodis Jenő) és a művészetfilozófia (lásd Fehér M. István) dimenziói felé terelni. A művészetgondozók meg töprengjenek el, szálljanak magukba, mielőtt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnának. Inkább olvassák el a Naplót. Kíméletlenül.

(A mű hűséges gondozóiról, a fentiek jegyében. Szerkesztette: F. Almási Éva. Mutatók: Hedvig Olga.  A könyvet tervezte: Kemény Zoltán. A könyvet az Academia Humana Alapítvány szponzorálta. Támogatta a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási Kollégiuma. Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2013)

 

Szobor és vers kalandos találkozása

Sz. Tóth Gyula jegyzete

Tanári notesz 8. (kézirat – részlet)

„A Petőfi Irodalmi Múzeum díszes termében együtt volt: látvány–zene–hang–színek–formák, azaz az Élmény. Oázis a szóval zsúfolt mindennapokban, ahol szótól gyötört a lélek, szóba csavart fények alatt szótól vert sorsok forgolódnak.” Ezt írtam 2011. február 24-én, a „Szamárbőrünk” című 6. Tanári noteszben. Ismét hasonló élményben volt részem, ugyanott, megint emlékest Wagner Nándor tiszteletére, a közelgő székesfehérvári „Wagner-szoborlelet” című kiállítás beharangozója. A remekül összeállított műsorban voltak ismerős részek, olyanok is, amelyeket már elfelejtettem, és új elemek is. Vagy csak mostanra érett meg bennem egy-egy epizód. Wehner Tibor tételesen bemutatta a szobrokat, kalandos sorsukkal együtt. Kalauzolása közben felkaptam a fejem, amikor megpillantottam a József Attila-szobrot. Az az alak jelent meg előttem, amelyről Fehér M. István értekezett a József Attila esztétikai írásai és Gadamer hermeneutikája című könyvében (Kalligram, 2004). A filozófus eszmefuttatása nagy segítséget jelentett az Eszmélet francia fordításának (Éveil) elemzése során. (Megjelent: Mélyből a magasba az ESZMÉLET francia fordításával = Eszmélet, A tizenkét legszebb magyar vers 11., alkotó szerkesztő: Fűzfa Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 2013, 347-365.)

Az összecsengések érzékeltetésére vázlatos gondolatsort adok közre a feldolgozásból. A francia fordítás lehetőséget ad a „termékeny” újraértelmezésre, nemcsak úgy, hogy a vers (mint az életmű fontos része) az „újraolvasat tárgyaként” jelenik meg, hanem elméleti keretek között, „dialógusviszonyba” hozható, ezáltal a költő egyenrangú beszélgetőpartner lesz.  József Attilával megtörténik a dolog, az esemény. „A megértés létmódja az eseményjelleg”, idézi Gadamert Fehér M. István. Ha ezt elfogadjuk (miért ne tennénk?), akkor a költő és az (újra)olvasója kettős szerepben is tételeződik: a költő mint az élet tanulója, megélője, értelmezője, s egyben – más megvilágításban – tanítóvá válik. Érzelemmel, értelemmel létezik, megélt tapasztalatait, értelmezési metodikával felkínálja, ebbe bevonja olvasóját. Az olvasóból tanuló lehet.

Tehát a létmegértés a tét. Szaporodnak az értelmezésvariációk: Fehér M. István tanulmánykötete meggyőző argumentumokkal szolgál és tágra nyitja értelmezési kereteinket. Az Éveil nyomatékosítja: a megértés értelmezéséről van szó, amikor (az ember) a „hétköznapi tevékenységi formáinak mindegyikében megértő-értelmező lényként jelenik meg”. És a hermeneutikai fordulatra jellemzően radikalizálódása, univerzalizálódása megy végbe, illetve jut kifejezésre”. József Attila életfilozófiájában hangsúlyos az élet folyékony, folyamatszerű jellege, a költemény feltárja: élettapasztalatainak keserves valóságát fájdalmasan-gyötrődve éli, helyzetét-állapotát meg akarja érteni, és akar kitörni abból. Fogalmi rendszere nem spekulatív, életfilozófiája konkrét elemekből táplálkozik. Itt kapcsolódásokat látunk a heideggeri felfogáshoz: az életfilozófiában meghúzódó jogos motívum Heidegger szerint abban áll, hogy „az élet valóságának kíván igazságot szolgáltatni”, és nem „spekulatív rendszerekbe próbálja gyömöszölni a valóságot, s a tényleges emberi életet...” És így jut túl József Attila a materialista világképen, a metafizika többet kínál, életen túl: ég felé.”

Ezen a nyomvonalon eljutottunk oda, hogy őszintén beszéljünk a „proletárköltőről”, arról a stigmáról, képről, amelyet a központi politikától vezérelt magyar irodalomtörténet ráakasztott, és oly nehezen szabadult tőle. Mára aztán már kitisztult a József Attila-kép, neki, többnyire, megengedik a világkép gazdagítását, változtatását.

De nem volt ez mindig így, a költőt kisajátította a kommunista párt ideológiája. És egyszersmind megmerevítette költészetét, emberi alakját.

És akkor a kivetített fotókon ott a „mi József Attilánk”. Összeállt a kép. Éreztem az összecsengéseket a fentebb idézett anyagokban „írva” ábrázolt és a bronzba öntött alak között. A „mi” költőnk hasonlított Wagner Nándor József Attilájára. Wehner Tibor érdekes és fontos adalékokkal szolgált az 1954-ben felállított szobor fogadtatásáról.  A művészettörténész idézett a korabeli kritikákból: „A IV. Magyar Képzőművészeti Kiállítás alkotásait elemző, a Szabad Nép című napilap 1954. január 18.-i számában közreadott kritikájában Németh Lajos művészettörténész megállapította: „A tehetséges Wagner Nándor József Attila-szobra – ha elhibázott is – a helyes irányú keresést bizonyítja. A művész szakítani akart a megszokott szavaló pózzal, a külsődleges járulékokkal. Szobra belső feszültségtől, tűztől égő, rohanó, fiatal, sovány férfit ábrázol. A kezdeményezés, hogy hamis póz helyett életet adjon, helyes volt, azonban nem sikerült József Attila igazi egyéniségét megragadnia – egzaltált, beteges alakja mintha épp az öngyilkosságba menekülőt jelenítené meg.” A műkritikus Péter Imre, a Természet és Társadalom című lap kritikusa, ennél is szigorúbb ítéletet fogalmazott meg: „Wagner Nándor József Attila-szobra egyike a kiállítás legproblematikusabb munkáinak. Nem így és nem ilyennek akarjuk látni József Attilát, a nagy proletárköltőt. Mégis, mélyen megrendít a beteg, halálba induló költő alakjának felidézésével, emlékezetünkbe idézi a Horthy-fasizmust, amelyben a költőnek el kellett pusztulnia.” (Lásd Wehner Tibor: Wagner Nándor a Filozófus szobrász című könyvében, 47. o.)

No, helyben vagyunk. (Még ma is visszaköszönő, sőt forgalomban lévő ítéletek ideológiai, politikai körökben.) Az Eszmélet-francia (Éveil), Fehér M. értelmezésvezetésében, a művészetfilozófia felé vezető úton meg- és felszabadít e képtől. A művészet, ha őszinte, ha olyan filozófiai mélységű, mint Wagner Nándoré, besegít. Művészetek kapcsolódása: a vers ily módon találkozik a képzőművészi megjelenítéssel. Ez akkor lehetséges, ha sikerül kiszabadulni az ideológiai-politikai (elő)ítéletek, a szűkre szabott társadalomfilozófia, az ebből fakadó korlátozó, „kisajátító” esztétika béklyóiból. (Ami ellen József Attila már oly korán tiltakozott, és hárította! És másfajta „esztétikát”, művészi megismerést és értelmezést fogalmazott meg.) A fordítás által történő újraértelmezés lehetőséget ad esztétikai-filozófiai újraeszmélődésre, amihez segítségünkre lehet József Attila művészetfelfogása. József Attila a lételméleti művészetfelfogás felé mozdul el. Wagner Nándor is ebben a szellemben alkotott.

A francia nyelv átsegít az esztétikai mezőn, általa, a fordító, Timár György közbevetései (képei, nyelvi-fogalmi készlete) nyomán „valamiféle létmegértésben mozgunk” (mint ahogy Fehér idézi Heideggert), és végképp elszakadunk (legalábbis igyekszünk) a magyar nyelv „kínálta” esztétikától. Új olvasási folyamatban újraélés történik, és megértés, mely Gadamer szerint „egyfajta történés” – élmény születik, mely az „olvasói tudat autonómiája”.

Este a PIM-ben ez az autonómia nyitott, és befogadta az érzésfonatú látványt, a „nézői tudat autonómiáját”. Baudelaire-rel összefogva (Szabó Lőrinc fordításában): „Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak / valami titkos és mély egység tengerén, / mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény, / egymásba csendül a szín és a hang s az illat.” Hát, valahogy így találkozhattam Wagner Nándor József Attilájával.

2013. szeptember 18.

A cipőm a hangszerem

 Alapítványunk támogatásával most jelent meg Pirovits Árpád és Pirovits Kiss Réka szerzőpáros könyve az Emerald Kft. kiadásában.

Illényi Katica hegedűművész így ír a kötetről: 

"Elgondolkodtató olvasmány mindannyiunk számára, hogy történelmünk során hogyan is alakultak ki a különböző népek, kultúrák és szokások összeolvadásából a szetpplépések, melyeket már Fred Astaire, Ginger Rogers és Gene Kellyék szinte készen kaptak. ...E különleges könyv megismerésével hitelesebben 'szólhat meg' imádott hangszerünk : A SZTEPPCIPŐ."

 Sz. Tóth Gyula közíró megítélése szerint:

"Nagyon érdekes a téma, ... Izgalmas, regényszerű dokumentum. Nemcsak a szakmának, de a szélesebb publikumnak is kuriózum. A szerkesztés nagy egészbe helyezi a témát: így a történelmi-politikai-magán- és szakmai szálak szépen felvonulnak..."