Alapítványunk támogatásával most jelent meg
Sz. Tóth Gyula pedagógus-író tizenharmadik noteszkönyve a
Hungarovox Kiadónál. A szerző minden évben egy, az előző év eseményeit leíró és saját megjegyzéseivel ellátott kötettel örvendezteti meg a magyar nyelv, az oktatás művelőit és a tágabb Európában gondolkodó olvasót.
Részlet az Előszóból
Békében háború. Ez is felötlött bennem a kötet címválasztásánál. Pedig olyan lelkesítően indult a tavalyi év. Örömtüzekkel köszöntötte az új esztendőt a világ. Aztán „visszazökkent” a kizökkent kerékvágásba. Így lesz ez már? Számomra az új év a megújult folytatás. És reménykedve: megszépülve. Mert hogyan élünk ma? Háborúzó felek a világban. Európa sem csendes, zajos, nyugtalan. Kis hazánk se „mentes”. Felbomlottak az identitások, identitásdilemmákkal küzdenek a nemzetek. Az egyén is, a nemzetek is keresik a helyüket. Van mire támaszkodnunk. „Magyarság és Európa” viszonyrendszerében
Bertha Zoltán irodalomtörténész
Németh László eszmevilágáról értekezve bátorít: „… nekünk, magyaroknak s a többi kelet-európai népnek kell új, termékenyebb népmozgalomban Európa géniuszát: a minőséget diadalra vinnünk (…) a kelet-európai népeken van most a sor. Őnekik kell Európa nagy hagyományait friss lelkükben fölemelniük. (…) Európaiak vagyunk, közép-európaiak és magyarok”. Költőóriásaink, mint
Ady,
József Attila támogatják mindezt. A felvilágosodás, a reformkor nagyjai,
Kazinczy Ferenc,
Berzsenyi Dániel,
Kölcsey Ferenc,
Eötvös,
Széchenyi is példát mutatnak.
Ilyen és hasonló gondolatbóják között navigálom hajónkat. Olyan szabadságot szeretek, mely rendet szül. Az nem szabadság, mely növeli a rendetlenséget. József Attilával tartok. Németh László ráerősít: „szabadság és rend nem ellentétek”. Ezt
Hamvas Béla A bor filozófiájában megtoldja azzal, hogy a rend szép. Sőt, „nemcsak szép, hanem hasznos is”. És máris Baudelaire-nél vagyunk: „Templom a természet: (…) amikor a távoli visszhangok egyberingnak… amikor egymásba csendül a szín és a hang s az illat”.
Immár az európai polgár érdekel. Szememet „Párizsra vetem”. Figyelem a frankofón életet – nyomkövetés, egyben viszonyítás, konfrontáció, identitásalakításra jó. És tovább. A föld dübörög, én csak jegyzetelek. És bizakodom: a fények nem aludtak ki, a fényeket eltakarták, ki is oltották. De a fények nem hagyják magukat… A fények nem kizárólag Párizsból jönnek, vannak nekünk is fényeink.
Történtek vidámabb és kellemetlen dolgok is a tavalyi esztendőben. Elengedtük a járdán csöngetve suhanó biciklist, és kerültük az önmagukból kikelve (kivetkőzve) vitatkozókat. Élvezhettük a jó hangulatú irodalmi esteket, és csóváltuk fejünket a média nyelvi furcsaságain. És játszottunk is, metszettük a szőlőt, műveltük a kertet, koccintottunk is. Szerencsére vannak „Helytállók”, mindennapjaink „erőt adó tényezői” irodalomban, gyógyításban, oktatásban, honvédelemben – erények, tettek, emberek. Akik a forró mezőkön vetik és gyűjtik a kenyérre valót. Holnapra is marad.