Emlékül két jeles embernek,
Kádár Tibornak és Wagner Chiyo asszonynak,
akik 2021 október havában távoztak el a földi világból
Alapítványunk támogatásával jelent meg a Herendi Vizuális Műhely második száma, mely a tavaly elhunyt vezetőjüknek, Kádár Tibor Gizella díjas festőművésznek élettörténetét és emlékét idézi fel.
"A Tanár úr
„Ha egy virágzó, újjászületéses
egyházművészeti korban születik, ha ilyen lett volna a magunk mögött hagyott
huszadik század második fele, Kádár Tibort talán iskolateremtő mesterként
tisztelhetnénk.”
Ezzel a mondattal kezdi Banner Zoltán „Kádár Tibor”
című könyvét. Sok igazság van a fenti mondatban. Azonban a valós időbe
visszatérve, kijózanítólag mondhatjuk 1946. április 23. Kádár Tibor
születésének napja, egy tragikusan viharos történelemfordító időszakra esik.
Kolozsvár ekkor éli át a szovjet-román lerohanás időszakát, a városban még
működik a Tisztogató Bizottság és a Népbíróság.
Édesapja, Kádár Lajos (1917-1989) festeni és hegedülni
is tanul, de a szobafestő szakmát választja, szakmája egyik kiváló mestere lesz.
A háború végén a katonai behívók elől Budapestre menekül, dunántúli leányt vesz
feleségül, aki ügyesen rejtegeti, és megszületik Júlia leányuk. Hazaérve
Kolozsvárra születik meg Tibor fiuk. Felesége nem bírja az egyre ellenségesebb állapotokat,
Júlia leányával hazatér Magyarországra. Kilenchónapos beteg kisfiát a
nagymamára bízza. Ha mindehhez hozzávesszük az egyre romló közellátást, az
élelmiszer- és cukorhiányt, a többiről már említést sem téve, megállapítható,
hogy áldatlan állapotok uralkodnak az otthonon kívül. Ugyanakkor Tibor csecsemő
kora egy szeretet-burokban telik el, és a külvilág gondjai kívül maradnak.
Édesapja újra megnősül. Tibort édes mostohája neveli fel. Tizenhétéves koráig
abban a tudatban él, hogy nincs édestestvére, ekkor tudja meg, hogy édesanyja
és nővére Budapesten él.
Gyermekkori és kisiskoláskori élményei – költözések,
románosodási kényszer, a rögvalóság megtapasztalása, felfedező csavargások a
városban – Tibort határozottá teszi, kialakul benne, hogy merre kell mennie, s
kiáll még az apai akarat ellenére saját pályaválasztása mellett. 1960-ban a Kolozsvári
Művészeti Szakközépiskolába iratkozik be."
Wagner Chiyo asszony
A HVM második füzete lehozza, alapítványunk alapítójának a Herendi Vizuális Műhely alkotóinak szóló utolsó üzenetét, melyet már betegen küldte. 2021. október 29-én halt meg. Üzente így szól:
"Jogos az a kérdés, hogy miért szeretem a
magyarokat? Azt hittem, hogy Nándorral leélt harmincéves együttlét alatt szinte
mindent tudok rólatok, de ez nem így van, mert állandóan meg tudtok lepni
életvitelben, munkavégzés módjában, stílusban, de különösen találékonyságban. S
ez igaz a mindennapi életre és a képzőművészettel való kapcsolatotokra is.
Mi japánok az ecsetkezeléssel növünk fel, 2200
jelet tanulunk meg befesteni/beírni egy kis négyzetbe. Innen van a
kézügyességünk és a fejlett vizuális memóriánk. A gyakorlás során az ember szorgalma
és figyelemtartása erősödik. A japán festészet – a gado, a festészet útja – a legősibb
vizuális művészet, mely számtalan műfajt és stílust testesít meg. A
tusfestészet művelői az ecsettel bánás mesterei. Ez tulajdonképpen a japánok adottsága.
Hogy művész legyél, kell a tehetség. Ez vagy
eltalál téged, akkor őstehetség vagy, ha nem, akkor egy jó tanárra kell találnod.
Szenszei japánul a tanár, előbb születettet jelent. Szép szó, a tudás forrása.
A jó tanár megtanít látni.
Stílus, ihlet, téma. Az elsőt magad fejleszted
ki, hol van – hol nincs ihlet, de ha egy jó téma adódik az ihlet is megérkezhet.
Rend. Képzőművészetet tanulva rend lesz a lelkedben,
majd rendet teremtesz magad körül, és megtanulod a szépet meglátni és szeretni.
Munka. Bajban a munka a legjobb terápia. Feszült
vagy? Fesd ki magadból!
Búcsúzóul ennyit tudok tanácsolni:
Maradjatok együtt!
A HVM második füzet - díjmentes kiadvány - bemutatja az alkotócsoport tagjait is, valamint a sajtóban megjelent interjúkból idézi a mester néhány figyelemre méltó gondolatát.A kiadványt rendezvényeinken fogjuk az érdeklődőknek átadni.