2022/05/12

Alapítványunk 2021. évi tevékenysége

 Nehéz évünk volt bánattal és örömökkel. 2021. október 29-én alapító elnökünk 91 éves korában meghalt Tokióban. Utolsó telefonbeszélgetésünk egyikén azt mondta, "megnyugodva távozok az életből, mert amit terveztem, azt megvalósítottam". Isten nyugosztalja!

Folytassátok vidáman!

Rányomta a bélyegét az éves tevékenységünkre a pandémia is. Tervezés és újra tervezés jegyében tudtunk működni. Tekintsük át a legfontosabb eseményeket időbeli sorrendben!

  • Április 16-án hosszú egyeztetések és előkészület után állítottuk fel Wagner Nándor Mózes szobrát a Krisztus Király plébániatemplom főbejárata előtt Dunaújvárosban. A szobor avatását a járványügyi előírások még nem engedték.
  • Alapítványunk támogatásával április végén jelent meg Sz. Tóth Gyula pedagógus-író tizenötödik noteszkönyve a Hungarovox Kiadónál.
  • Wagner Chiyo asszony egészségi állapota megromlott, úgy döntött, hogy alapítói jogait kuratóriumi elnökünkre, Kiss Sándorra ruházza át. Elindítottuk a szükséges jogi eljárásokat.
  • Június 20-án, vasárnap a Nemzeti Emlékhelyek napján Egerben felavattuk Wagner Nándor: 1552 című bronz domborművét, amely az Egri vár ostromának 400. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra készített. Alapítványunk ajándéka a Dobó István Vármúzeum nagytermében került elhelyezésre.
  • A 16. Wagner Nándor Díjat, internetes versenyzést követően, a Partiumi Keresztény Egyetem aulájában, június 12-én élőben adtuk át. A verseny témája a nagyváradi szecesszió volt, melyre 17 pályamű érkezett.
  • Alapító elnökünket Áder János, Magyarország köztársasági elnöke kitüntette. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét őexcellenciája Palanovics Norbert, tokiói nagykövetünk Tokióban adta át. Wagner Chiyo asszony a díjat "a magyar-japán kulturális kapcsolatok fejlesztésében vállalt szerepe, valamint Wagner Nándor szobrászművész hagyatékának gondozását szolgáló munkája elismeréseként" nyerte el.
  • Spányi Antal megyéspüspök augusztus 28-án megáldotta a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom új üvegablakait, azt követően leleplezte és áldással avatta fel Wagner Nándor Mózes szobrát.
  • Néma koszorúzással tisztelegtünk október 6-án az Aradi Vértanúk hősiessége előtt a székesfehérvári Corpus Hungaricum szobornál.
  • A Magyar Festészet Napján idén is sor került a Supka Magdolna Díj átadására. A Józsefvárosi Galériát – az eddigi átadások színhelyét – tavaly, január 22-én, a Magyar Kultúra napján a kerületi polgármester bezáratta. A díjat Dr. Habil. Révész Emese, PHD a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészettörténeti Tanszékének egyetemi docense. A magyar grafika és gyermekkönyv illusztrációk elkötelezett kutatója, kitűnő tanár kapta. Az eseményt az Óbudai Kulturális Központ San Marco Galériájában rendeztük meg.
  • Meghalt október 20-án a Gizella díjjal is kitüntetett festőművész, Kádár Tibor, aki 1989-től élt és alkotott a királynék városában. A Herendi Vizuális Műhely szakmai vezetője volt két évtizeden keresztül. Működését alapítványunk 2003 óta támogatta.
  • Gulyás János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr az MMA tagja, alapítványunk film-dokumentátora 75 éves korában, december 11-én hirtelen elhunyt.
Alapítványunk 2021. évi közhasznúsági jelentését itt tekintheti meg. A 2021-es e-beszámolónkat itt tekintheti meg. Az alapítvány éves beszámolóit egybegyűjtve itt találja meg.

Köszönettel vesszük kedves olvasóink támogatását adójuk 1%-val. Legyen szíves adja meg adószámunkat 18239634-1-43 a rendelkező nyilatkozaton. A kapott 1%-ok felhasználását ebben a táblázatban tesszük közzé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése