2013/10/27

Finnisage

Bezár a várbazári Wagner anyag kiállítása.

Ma délután gyülekeztünk a Székesfehérvári Wagner-szoborlelet kiállításon, hogy vidám tárlatvezetéssel és kötetlen beszélgetéssel búcsúztassuk Wagner Nándor szobrászművész nemrégiben megtalált és kiállított szoborvázlatait, kisplasztikáit és néhány befejezett alkotását. Témánk volt az, hogy egy sok kultúrát átfogó magyar szobrászművész korai munkásságának fellelt darabjaiban megmintázott témák és gondolatok jó néhánya később, más országban hogyan kerültek végleges formába, befejezett kompozícióba.

A rövid tárlatnézés után Kiss Sándor elnökünk elmesélte a látogatók reakcióit a legkisebbektől a nyugdíjas korosztályig. A vázlatok és vesenydarabok közül a Hunyadi János-variációk és a kisplasztikák arattak nagy sikert. A "Kedves Vénasszony Nagyon tetszettél!" beírás története szívet melengető pillanat volt. A kisiskolás látogatók izgalommal mentek egyik tárgytól a másikig. A velük játszott keressük meg sok vidám percet szerzett.
Nézzék meg ezt a szobrot! (Gergely László felvétele)
 A Finnisage vendégei
 Szundy László a kiállítási anyag felkutatója szerényen a háttérben
Mit figyelnek a kiállítás létrehozói? Wagner Nándor rövid riportját! (Gergely László felvétele)
A kiállítás kurátorát Gärtner Petrát hallgatják, amint a kiállítás lértejöttének hátteréről beszél
Wehner Tibor művészettörténész magyaráz. (Gergely László felvétele)
Kiss Sándor bezárja a kiállítást és megköszöni a kedves vendégeink figyelmét!(Gergely László felvétele)

Bemutattuk a kiállításra készült video összeállítást és a megnyitóról készült összefoglalót. A két lejátszás között megismerhettük Wagner Nándor éeletének egy-egy fordulatos és vidám történetét. A szobrászművész a róla készült bejátszott videorészletben mondja az országváltásról: egyedül maradtál, nincs másod csak a tudásod!

Wehner Tibor a kiállítás kutatási eredményeiről és a szobormentés most megismert mozzanatairól beszélt a nemrég előkerült Kovács István levél kapcsán. Kovács István Wagner Nándor múzeumi kollégája volt, aki Fitz Jenővel együtt intézte a várbazári műteremben maradt anyag mentését.

Zárásul Kiss Sándor megköszönte a Finnisage vendégek kitüntető figyelmét és kérdéseit. Külön kiemelte a múzeum munkatársainak odaadó munkáját, a tárlatot őrzők kedvességét és jó hozzáállását!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése