Magyarország idén vesz részt először Japánban rendezett világkiállításon. Az OSAKA EXPO 2025 egyik főutcáján található háromszintes magyar pavilon földszintjén élő népdalbemutatót láthat a közönség, az első emeleten lévő Miska étterem és bár a magyar konyhaművészet remek falatjait és a hozzá illő italválasztékot kínálja, a felső szint pedig kamararendezvények igen gazdag és változatos választékára invitálja a látogatókat. A világkiállítás április 13-án nyitotta mag kapuit, és október 13-ig van nyitva. A rendezők 25 milliónál több látogatóra számítanak, melyből várhatóan a japánok fogják kitenni a látogatók négyötödét.
Május 12-én került sor a Wagner Nándor világa című rendezvényre, melyet a budapesti Academia Humana Alapítvány és a mashikói Wagner Nándor Emlékalapítvány rendezett szép számú érdeklődő közönség számára.
Életműve a Filozófiai kert szoborcsoport, amely a művész Egymás jobb megértése üzenetét hirdeti
Budapesten, Tokióban és Mashikóban.
A beszédek alatt videóbetétek és diavetítések várják a művészetkedvelő közönséget.
14:30 Ajtónyitás
15:00 Megnyitó beszéd – Kerekes András követ, az
Oszakai Magyar Diplomáciai Képviselet vezetője
15:05 Az Academia Humana Alapítvány (AHA) tiszteletbeli elnöke, Kiss Sándor prezentációja
- Wagner Nándor életútja
- Az alapítvány megalakulása és
negyedszázados működése
- Kutatás Wagner Chiyo asszonnyal
(Magyarország, Románia, Svédország és Japán)
- Kárpát-medencei Wagner Nándor
alkotások bemutatása (Budapest, Dunaújváros, Miskolc, Nagyvárad,
Székesfehérvár)
- A Földanya és az Anyaság szobrok
faragói: Darányi István és Rácz Áron (mindketten AHA kurátorok, jelen
lesznek)
- Wagner Nándor-díj versenyek a
Partiumi Keresztény Egyetemen – 2006-tól minden évben (videó és képi
anyag)
- Videó a szobrok faragásáról – Darányi
István és Rácz Áron közreműködésével
- Centenáriumi kiállítás a Műcsarnokban
16:05 25 perces szünet, frissítők a teraszon
16:30 A Wagner Nándor Emlékalapítvány (WNF) kuratóriumi elnöke, Koji Akiyama prezentációja
- Wagner Nándor szobrászművész érkezése
Japánba és Masikóba
- Alkotó tevékenysége Japánban
- Oktatási tevékenysége
- Életmű a Filozófiai kert
- Wagner Nándor mashikói művészeti telepe
- NHK Education videó a Filozófiai
Kertről
- Könyvbemutató: Wagner Nándorral egyúton – Wagner Chiyo asszony naplókötete
17:30 Zárszó
A kiállításra készült el Wagner Nándor művészeti galériájának új honlapja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése