2021/04/17

Wagner Nándor Mózes szobra Dunaújvárosban

 Hosszú előkészület után, tegnap állítottuk fel Wagner Nándor Mózes szobrát a Krisztus Király plébániatemplom főbejárata előtt.

Délután 15:00; áll a szobor

Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár így fogalmazott a Mértékadóban megjelent cikkében:

 „A diadalmas erejű művészi alkotás a XX. század egyik legnagyobb magyar szobrászának üzenete hazájához. Az özvegy, Wagner Chiyo asszony ajándéka, aki jól tudja, hogy férje szívében a hazája mindvégig fontos helyet foglalt el. Az ajándékozás megvalósulását a művész 1997. évi halála után a hagyaték gondozására létrehozott Academia Humana Alapítvány elnökének, a ma már Budapesten élő Kiss Sándornak, a művész barátjának köszönhetjük… …A most hazánkba érkezett Mózes szobor 1993-ban készült. ... Az alkotás Mózest ábrázolja, aki határtalan, földöntúli örömmel érkezik a Sínai-hegyről. Magával az Istennel beszélhetett ott, aki szövetséget kötött vele, és két kőtáblára vésve tíz törvényt, aranyszabályt adott neki, amelynek megtartása biztosítja a nép boldogságát. Egész lényét áthatja az Isten látásának és szeretetének élménye. Emberek, népem, kiáltja Mózessel a művész a kortársai és a jövő nemzedéke felé.”

Dunaújvárosban Wagner Nándor neve jól ismert, mert a születő Sztálinváros első szobra, a Dózsa mozi előtti téren álló Korsós leány a szobrászművész alkotása. Ez, a máig népszerű békás szökőkút, melyen sok dunaújvárosi nemzedék gyermekei lovagoltak. Wagner Chiyo asszony többször meglátogatta a várost, a József Attila könyvtárnak férje könyveit és róla készült videókat ajándékul átadta.

Baltási Nándor atya, a Krisztus Király plébániatemplom plébánosa, nem tudott Nándor Mózes szobráról, de a Korsós leányt a 8 békával jól ismeri. Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész, aki a templom díszes ablakait szép sorjában alkotja, mutatta be Nándor alkotását, több mint egy éve Nándor atyának. Hosszú és fordulatos történet a Mózes szobor ajándékozása, és a kivitelezést a pandémia is nehezítette, melyet a Reneszánsz Zrt. csapata kiválóan teljesített. A tegnapi események képekben: 

Reggel 7:30; megérkezett a posztamens Ürömből
Kész a posztamens
Ládabontás a Dunagép Zrt.-nél 
Megérkezik a szobor a Krisztus Király plébániatemplom főbejáratához
A Mózes szobrot talpra állítják
Mózes talpra állt (Szundy László fotója)
A szobor beemelése
Ünneplés a szoborállító csapattal
(fotók: Kiss Sándor)
További információ:
- Japánból érkezett Mózes a templom elé: részletes tudósítás a DUOL hírportálon.
- Talpazat állítása DUOL képgaléria
- Szobor állítása DUOL képgaléria

A DUOL breaking news tudósítása a Youtube-on
Kezdés reggel




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése