Macuo Basó (1644-1694)
Észak ösvényein című verses útinaplója. Az 1689-ben írott feljegyzések Japán legszebb tájaira viszik el az érdeklődőt. Az egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb japán költő Edóból (mai Tokió) indult el, s haladt észak felé öt hónapon keresztül, felkeresve a legismertebb helyeket, ahol a táj szépségeit, a történelmi emlékeket haikukban örökítette meg. Basó mintegy öt hónap alatt 2400 kilométernyi utat tett meg gyalogosan vagy lóháton, hajón vagy csónakon; úti élményeit egy öreg, elrongyolódott füzetbe írta. A haikukkal tűzdelt kötet megjelenését Alapítványunk is támogatta.
Vince Kiadó, 2011
Líraian szép útinaplót
Vihar Judit fordította. Fotó:
Nagy Z. László. Külön értéke és érdekessége a kötetnek, hogy helyet kapott benne
Macuo Basó eredeti japán szövege is,
Hirosige metszeteivel illusztrálva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése