2014/05/31

Alapítványunk 2013 évi közhasznúsági jelentése

Alapítványunk történetében 2013 volt eddig a legaktívabb és a legeseménydúsabb esztendő. Közzétett közhasznúsági jelentésünket itt olvashatja. Támogatásunkkal március végén jelent meg Wehner Tibor "Tapló - Kíméletlen Művészeti Napló", amely az 1996 és 2006 közötti időszakot fogja át. Májusban, hagyományainkhoz híven nyolcadik alkalommal adtuk át a Wagner Nándor Díjakat a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti szakos hallgatók színvonalas versenyén.

Közben alapos kutatómunkával és a Szent István Király Múzeum szakembereinek segítségével, teljes erővel folytattuk "A székesfehérvári Wagner-szoborlelet" című kamarakiállítás előkészítését, melyen bemutatásra került Wagner Nándor két székesfehérvári kötődése, nevezetesen kiállítás-rendezői tevékenysége és a nemrégiben a múzeum raktáraiban fellelt szobrai, szoborvázlatai.

A kiállítás kurátora Gärtner Petra és vizuális tervezője Varga Gábor Farkas volt. Alapítványunk részéről Wehner Tibor művészettörténész, Kiss Sándor elnökünk, Gulyás János filmdokumentarista és Szundy László kurátor vett részt. Kitűnő munkát végeztek a múzeum restaurátorai és Nagy Károly szobrász öntőmester is.

A jó előkészítésnek köszönhetően szeptember 16-22. között Wagner Nándor hetet ünnepelhettünk Budapesten és Székesfehérvárott.

Szeptember 16-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban emlékestet tartottunk, 21-én a Magyar Tudományos Akadémián Wagner Nándor posthumus "Magyar Örökség Díjat" kapott és 22-én Őexcellenciája Yamamoto Tadamichi Japán nagykövete nyitotta meg "A székesfehérvári Wagner-szoborlelet" című kamarakiállítást. A megnyitón, a házigazda Dr. Demeter Zsófia igazgatóasszony és Székesfehérvár alpolgármestere Brájer Éva asszony a nagylétszámú közönség előtt nagyra értékelte Wagner Nándor művészeti hagyatékának megmentését. A Primavera vegyes kórus Horányi Ottilia vezényletével meghitt hangulatot teremtett. Wagner Chiyo asszony méltatta a közreműködők tevékenységét, külön kiemelve a restaurátorok munkáját, és zárásul köszönetet mondott a Múzeumnak a gyönyörű helyért és a városnak férje emlékének ápolásáért.

A II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola művészeti tevékenységét Alapítványunk 2012 óta támogatja. Timár Nicolette igazgatóasszonnyal kialakított jó kapcsolatnak köszönhetően, a tanulók nagy része megtekintette a Wagner kiállítást. Szervezésünkben Torma Mária és Cserna Csaba előadóművészek rendkívüli irodalomórát tartottak a felsősök részére.

Decemberre, második 2013-as könyvprojektünk is sikeresen lezárult. A Pytheas Könyvmanufaktúra gondozásában jelent meg magyarul, Narushima Yukio japán szerző mesekönyve, "A szépséges istennő".

Nyolcéves hagyományainkat folytatva Alapítványunk anyagi támogatást adott a 17. Felsőbányai Nyári Festőtábor és a Herendi Vizuális Műhely működéséhez. Anyagi támogatást adtunk a Pro Literatura Alapítványnak, a nagyváradi Asociatia Maghiari Ardeleni, a Magyar Örökség és a Primevera egyesületeknek.

2014/04/16

9. Wagner Nándor Díj

Kilencedik alkalommal, április 10-én adtuk át a Wagner Nándor Díjakat a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) művészeti szakos hallgatók színvonalas versenyén, Nagyváradon. A versenyt a januári meghirdetéskor áprilisra, az Egyetemi Napokra és a Költészet Napjára időzítettük. Az alkalomhoz illően megkoszorúztuk Wagner Nándor József Attila szobrát a Petőfi Parkban.


Meleg Vilmos színművész köszönti az emlékezőket.

Az idei versenyt a Gellérthegyen álló Filozófiai Kert szoborcsoportról neveztük el. A versenyfeladat PKE Reklámklip készítése volt. A reklámgrafika szakos hallgatók határidőre 17 pályamunkát küldtek be, további két klip késve érkezett, amit értékeltünk, de a versenyben a szabályok szerint nem vehettek részt. Voltak egyéni pályázók, de többen csapatba összeállva készítették el a max. 1 perces, saját egyetemüket reklámozó filmet. 


A közönség figyelmét a pályamunkák változatossága egészen lekötötte.

A PKE dísztermében levetítettük az összes versenybe került klipet. Célra törekvő reklámötletekre épültek a klipek, kezdve a tantárgyak tételes bemutatástól egészen az egyetem ajánlásáig az utca nevelése helyett a csavargónak. A megvalósítás módszere is változatos volt, a vonalas grafikai animáció alkalmazásától a filmszerű megoldásig széles skálán mozgott. 


Alapítványunk elnöke és Szundy László kurátor a győztesekkel

Nyertesek: 1. Telegdi Tünde és Mátyás Zsuzsanna, 2. Osváth Zsuzsa Erika, 3. Bende Attila, és Simon Noémi. Dicséretben részesült Simo Endre, Perşinariu Antónia, Bádon József és Fejszés Arnold,valamint Dénes Andre és Péter Zsuzsanna. A nívós verseny győzteseinek Pintér István a Pro Partium Universitate Alapítvány elnöke és Kiss Sándor elnökünk adta át az okleveleket és a díjakat.

Az Erdély Online tudósítása.