2021/10/26

Meghalt Kádár Tibor festőművész

 Kádár Tibor, az erdélyi származású festőművész, Kalotaszeg festője, a Herendi Vizuális Műhely művészeti vezetője életének 76. évében, október 20-án Veszprémben elhunyt. Többek között M. S. mesterdíjjal és Gizella díjjal kitüntetett festőművész húsz éven át, szerdánként vezette az általunk támogatott Herendi Vizuális Műhely (az első tíz évben Herendi Festőművészeti Kör) foglalkozásait. Itthon és külföldön közösen látogattak meg kiállításokat és tárlatokat, valamint elmaradhatatlan volt a nyári festőtábor itthon és néha Erdélyben.

Szerda van, várlak benneteket!

Szeptember 8-án, szerdán volt az utolsó szakköri foglalkozás a Tanár úr otthonában. A pénzeskúti festőtáborban készült festmények mellett sok szó esett betegsége alatt készült műveiről, valamint Banner Zoltán most megjelent Kádár Tibor monográfiáról. Kis válogatás is volt az Ajka Tárlatra beadandó művek körében. Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy hárman, Sebestyén László, Sváb Anna és Rumi Olivér festményei kiállításra kerültek. 

Meghitt vidám együttlét, akkor még nem tudtuk, hogy ez lett utolsó.

Idén két kiállítással is köszöntötték a híres festőművészt és tanárt 75. születésnapja tiszteletére. Augusztusban, Szent István napján az Erdélyi Művészek Leányfalun sorozatban életmű válogatással, szeptemberben a veszprémi Várgalériában Metamorfózis címmel rendeztek nagy sikerű tárlatot festményeiből és grafikáiból. Mindkét nagy látogatottságú eseményen személyesen jelen volt, és örömmel fogadta barátai és rajongói gratulációját és munkái iránt tanúsított figyelmet.  

Kádár Tibor festőművész született tanár is volt. Marosújváron, majd Kolozsváron tanított, mielőtt áttelepült Veszprémbe. Itt lett igazán festő is, mert Kolozsvárt, a padláson hagyott műveit tűzveszélyesnek minősítették és elégették. A Herendi Porcelánmanufaktúra iskolájának évekig igazgató tanára volt. Két amatőr csoportot vezetett, egyet Csopakon (Csopak Képzőművészeti Egyesület) és egyet Herenden. Mindenki a saját stílusában dolgozhatott, a művészeti látást és a festészeti mesterfogásokat a Tanár úrtól sajátíthatták el. Mindkét műhely kiemelkedő munkát végzett, tanítványai számos díjat kaptak itthon és külföldön is. 

Kiadás alatt a HVM sorozat Tanár úr című száma.

"Nagy drámai kérdések foglalkoztatták. 1996-ban megrázó kiállítást rendezett a veszprémi Csikász Galériában. Az ezredfordulót követően festészetében előtérbe került egy szigorúan figurális felfogás. Franciaországban, Oroszországban, Görögországban tett tanulmányi útjai nagy hatással voltak rá és művészete alakulására. Kísérletező kedve folyamatosan új értékeket teremtett művészetében."
Írta nekrológjában a
Kultúra pont hu portál.

Temetésére november 5-én kerül sor Veszprémben, a Vámosi úti temetőben. 

Isten nyugosztalja! Nyugodjék békében!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése