2005. május 15., vasárnap

Vízhordó leány nyolcbékás szökőkút

Wagner Nándor egyetlen monumentális alkotása, ami magyarországi munkássága során megvalósult. A kompozíció Sztálinvárosba, a Dózsa filmszínház előtti térre készült. Az kész mű gipsze szerepelt a III. Magyar Képzőművészeti Kiállításon, 1952-ben. A kivitelezés több évig tartott, és a békákat nem bronzból, hanem alumíniumból öntötték ki. A helyi napilapban, a Sztálinvárosban már 1954-től  korsós leányként szerepel, jellemzően az alkotó művész nevét meg sem említve. Felállítására 1955 késő őszén került sor.
A korabeli képeslap, az 1956. január 27-én megjelent közleménnyel

2005-ben, az alkotás felállításának félévszázados évfordulóján is felkerestük ezt az alkotást Wagner Chiyo asszonnyal. Tisztaság és rend fogadott, s láthatóan a szobor népszerűsége a gyermekes anyák körében kiemelkedő.
 Wagner Chiyo asszony férje szökőkútjánál
 Békák teszik játékossá a látványt
Ülök a békán, megszámlálhatatlan hasonló fénykép készült
 Nem brekeg, hanem vizet köp
 A mozi felé tekint a vízhordó leány
Vannak bal- és jobboldali békák, de egyenlő számban

1999-ben jelent meg Várnai Gyula és Gyöngyössy Csaba kötete, a Dunaújváros köztéri szobrai a Ma kiadó gondozásában, melynek a borítóján Wagner Nándor vízhordó leánya látható.

2005. május 1., vasárnap

Varadinum - Anyák Napja

Hazaérkezés. A nagyváradi Wagner Nándor József Attila szobrának avatása.

következõ kép
A közönség.

következő kép
A magyar költészet szentháromsága: Petőfi, Ady, József Attila -
emelte ki Tőkés László püspök, hozzátéve, hogy most már Nagyváradon mindhárom költő szobra áll.

következő kép
Tempfli József Nagyvárad 81. püspöke szentelte meg a szobrot.

Képes beszámoló az avatásról.

2005. április 29., péntek

Kész a talpazat

A szobor talpazata készen várja József Attilát, régi nevén a Schlauch a mai Petőfi Parkban. A parkot Schlauch Lőrinc(1887–1902) nagyváradi püspök, bíboros alapította.

photo

2005. április 28., csütörtök

József Attila egy titkos kertben

József Attila szobra a hosszú út után egy nagyváradi titkos kertben megpihen. Ebből az alkalomból állt kameránk elé az ajándékozó Wagner Chiyo úrasszony és főtiszteletű Tőkés László püspök úr.

photo
Emlékkép.

2005. április 5., kedd

A századik születésnapra

József Attila szobra április 5. és 17. között a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében Ferenczi Béni Petőfi Sándor szobrával együtt volt látható. A PIM a költő századik születésnapi eseményeinek központi helye.

photo

Tovább A budapesti ünnepség

Tovább Angol nyelvű József Attila összeállításunk!

2005. április 2., szombat

Szobor a napfényben

Wagner Nándor frissen kiöntött József Attila szobra kilép a napfénybe. (Mór - Nagy Benedek szobrászművész stúdiójának udvara).

photo
József Attila.

2005. március 31., csütörtök

Tavaszi kiállítás Mshikoban

Április 15. - Május 15.

Wagner Nándor műveinek Tavaszi Kiállítása a Zen no Roka-ban, Mashiko város Japán.

photo

2005. február 21., hétfő

Szoborajándékozás Nagyváardnak

Szobor ajándékozási ceremónia Nagyváradon a Városháza Dísztermében. Emlékfotó, melyen Bíró Ibolya Rozália Nagyvárad alpolgármestere, Kiss Sándor elnök és Tozawa Machiko kurátor az Academia Humana Alapítványtól látható.

photo

2005. február 18., péntek

Megbeszélés Nagyváradon

A József Attila szoborállító csapat megbeszélése Nagyváradon. Balról jobbra Barabás Zoltán szóvivő, ..., Tozawa Machiko kisasszony, Kiss Sándor Academia Humana Alapítvány elnöke és főtiszteletű Tőkés László a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke.

photo

2005. január 15., szombat

József Attila - gipsz

A gipszbe mintázott József Attila (1953) több mint 50 éves álmát a székesfehérvári Szent István Király Múzeum lépcső alatti raktárában aludta át. Ezen a képen a megmentett gipsz Nagy Benedek móri szobrászművész stúdiójában látható, tisztítás és javítás előtt.

photo
Javításra és kiöntésre várva.