2015/02/13

Cs. Erdős Tibor emlékére

Tegnap érkezett a hír, hogy 101 éves korában elhunyt Cs. Erdős Tibor a kolozsvári képzőművészeti élet doyenje. Berettyóújfaluban született, de a trianoni döntés után Nagyváradra költözött a család. 1945-ben végezte el a budapesti Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolát, tanárai voltak Szőnyi István és Varga Nándor Lajos. Nagy hatással volt rá Aba-Novák Vilmos, akit jól ismert. Pályája Nagyváradon indult.

Wagner Nándor és Tibi bácsi jó barátok voltak. Egyik találkozásukról Nándi magnószalagra mondott életrajzi történetében az alábbiként emlékezett meg:

"Először Varga Géza barátom szüleihez mentem és megborotválkoztam. Elmentem a román követségre és kértem vízumot. Azt mondták, nincs rá szükség, ami azt jelentette, hogy kirabolnak. Mentem csendesen Pestről Bagamérig, ott voltak katonatársaim. A bagaméri tanító, Pénzes Lajos és Seregi Vladimir. Szeretett barátaim voltak. Ők segítettek, hogy román pénzhez jussak. Szüret ideje volt. Bementünk Debrecenbe kicsit szórakozni, mielőtt átmennénk a pokollá vált országba.
Átmentem Váradra, de nem mentem a szüleimhez, csak közelükbe, mellettük volt egy pici szoba egy ismerős néni tulajdona. Oda járt át édesapám. Hogy a szobában miért volt zongora, azt nem tudom. Jött apám és egy marék konyhasót tett az arcomra, szőrtelenítette a szemöldökömet. Nem törődtem semmivel és kimentem a városba. A Szent László téri hídon, szembe jött velem az Erdős Tibi. Szervusz Nándi, szervusz. Milyen jó, hogy találkoztunk, gyere azonnal velem. Bevitt a rendőrségre, mert nekem oda nem volt ajánlatos egyedül bemenni. Felmentünk a Főkapitányhoz, aki rám förmedt, Erdős Tibi leintette és valamiket mondott neki. Attól kezdve ez az ember teljesen megjuhászkodott. Tucsek volt a rendőrség névleges parancsnoka, aki régebben az Andrényi műveknél volt tisztviselő, a fia pedig iskolaigazgató. Ő intézte a letartóztatásokat és minden ilyesmit elrendelt.

Elég az hozzá, hogy Nagyváradon Erdős Tibi csinált egy csoportot, néhány művészt, kiváló embert összeszedett. Voltak festők, Fekete István a szobrász. Meglátogattam őket. Ismerősök nehéz helyzetben. Szégyelltem magam. Judit néni, a táblabíró felesége, a piacon árulta a virágot. Beszéltek Vendig Feri bácsiról, aki szemfénye volt a kultúrának, hatalmas áldozatot hozott. Ezeket hallva teljesen összeroppantam." 

Megjelent az Ághegy 30. számában 2010-ben


2014/12/24

Év végi üdvözlet

Minden kedves olvasónknak kívánunk Áldott Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Újévet!

Miyamoto Musashi a mashikoi kertben

Az év végi üzenethez Wagner Nándor alkotását választottuk. Miyamoto Musashi (宮本 武蔵 1584-1645 a kard mestere volt. Mindkét kezét egyformán tudta használni, a kétkardos vívás - niten ryu, saját buddhista neve, Niten Dóraku után - tökéletesítője és az ehhez tartozó taktika kifinomítója volt. Csonka családban nőtt fel és hihetetlen kitartással fejlesztette képességeit. A vívást, édesanyját elhagyó apjától tanulta. Tizenhat évesen független harcos lett, bejárta az országot, sokan kihívták, de mindig kivágta magát és győzött. Részt vett Japán történelmét befolyásoló szekigaharai csatában és a kereszténylázadást leverő simabarai hadműveletben. Ötven éves korában visszavonult és egy barlangban a stratégia útjával, filozófiával, művészettel és írással foglalkozott. Könyve a Gorin no Sho, az Öt gyűrű tana máig olvasott írásmű. Két kézzel kezelte az ecsetet is és művészetében is követte a kard útját. Wagner Nándor saját egyéni harcait és életét látta a kardforgató filozófus mesterben. A kezek ábrázolása a meditáló mester kétkezű ecsettartásra utal. Neve világszerte ismert, így hazánkban is.

2014/12/12

A Filozófiai Kert a Hazahúzó TV programban

December 12-én, a Hazahúzó Gellért-hegy című programjában Szilágyi András a Budapesti Történeti Múzeum szakértője mutatja be Wagner Nándor Filozófiai Kertjét. A műsor megtekinthető az alábbi linkeken:

Érdemes megnézni az egész riportot. A Filozófiai Kertet bemutató hatperces rész 7:45-kor kezdődik.

 Screenshot a műsorból

2014/12/01

Magjelent Barabás Zoltán Vaksakk című verses kötete

A Magyar Napló kiadásában, alapítványunk támogatásával megjelent a nagyváradi költő verses kötete. A kötetben található illusztrációk Wagner Nándor rajzai és egy linómetszete.

barabas_zoltan_vaksakk

A kötet ajánló leírásból idézünk: Amikor Barabás Zoltán egy-egy versét elkezdi, az olyan, „mint mikor egy üres szobában megszólal egy magános mélyhegedű.”

További információ: Magyar Napló

2014/10/17

A mesterek mentora - Supka Magdolna emlékkiállítás

Supka Magdolna 100 éve született. A Józsefvárosi Galéria - hagyományosan minden évben egy kiállítást Supka Manna művészettörténész emlékének szentel.

Idén - a Magyar Festészet Napján - huszonhárom elhunyt kortárs alkotó emlékét idézi meg a kiállítás azáltal, hogy egy-egy mű és az alkotójáról írt Supka Manna-i jellemzés együtt látható. A kiállított anyag igazi összekötőkapcsa az, hogy mindegyik művész elismertetéséért Manna néni évekig harcolt, sokuk neve háttérbe volt szorítva és elfelejtésre volt ítélve. Supka Magdolnának köszönhetjük, hogy felfedezte őket, művészetükkel éveken át mélyen foglalkozott, monográfiákat, tanulmányokat, cikkeket írt munkásságukról és elhelyezte őket a magyar művészettörténetben. Sokuknak még az az élmény is megadatott, hogy életükben a kiállításukat ő nyitotta meg. Nem véletlen, hogy nem fáradt bele ebbe a munkába, mert erős egyéniség volt, a tehetségekért mindent megtett, éltette ha segíthette őket és magából egy kicsit adhatott.
A kiállítás meghívója

 Sipos Mihály zenéje köszönti a vendégeket
 Bényi Eszter édesanyjáról beszél
Supka Manna díj: megosztva Shah Timor és Shah Gabriella művészettörténész,
aki a kiállítást megnyitotta. Bővebben róluk: Shah Timor.
A díjazottak és a díj átadója Tenk László a T-Art Alapítvány elnöke
Wagner Nándor akvarellje és tájékoztató táblája előtt
Wagner Nándor: Tó holdfényben (selyemakvarell, 26x16cm)
alatta Supka Magdolna szavai:
"Japánban megnyerte magának körös-körül a tengert, a hegyeket és a földrengést és a nagy vízáradást. A nagy természeti elemek fenyegetettségében élni más belső alkatot igényel, és megtanult ezzel élni. Nekem meggyőződésem – de mindennél fontosabb Wagnernek is –, hogy az emberiséget ebből az alantas, pszichikai és szellemi morális állapotból semmi más nem tudja kimenteni, csak a jó művészet...."  

2014/10/07

Wagner Nándor születésnapja

Tegnap összegyűltünk a Földanya szobornál, a Bécsi Kapu előtt, hogy emlékezzünk Wagner Nándor 92. születésnapjára.

 A Budavári Védegylet virágfüzérrel díszítette a szobrot.

 A születésnapot köszöntők.

Nemzeti Gyásznap a Corpus Hungaricum szobornál

A hagyományokhoz híven Wagner Nándor Corpus Hungaricum szobránál emlékeztünk meg az Aradi vértanúkról. Koszorút helyezett el főhajtással: Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, az Evangélikus Egyház, az Academia Humana Alapítvány, a műsort adó iskola és a Nyugodt Hétköznapok Polgári Egyesület. 

 A Nemzeti Gyásznapon dr. Molnár Krisztián, Fejér megye főjegyzője mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy a vértanúk minden cselekedetükkel hazájukat szolgálták, felelősséget vállalva tetteikért és megmutatták az utókornak, hogy mit jelent igaz magyarnak lenni.
 A százhatvanöt esztendeje történteket  a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola színjátszó köre megható műsorral elevenítette fel, egyenként felidézve a tábornokok halál előtti pillanatát.
 Kiss Sándor elnökünk és Szundy László kurátor a Corpus Hungaricum előtt.
 Megköszönjük támogatott iskolánk igazgatónőjének, Timár Nicolette asszonynak a színvonalas műsort.
Koszorúnk 13 fehér gerberája az Aradi vértanúkra emlékeztet.

Linkek: